naptár

 

 

 

keresés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa

 

 

Útikönyvekben gyakran lehet olvasni Pécsről, hogy a leginkább mediterrán jellegű magyarországi város. Ha egy város mediterránnak nevezi magát, bár nem tartozik a Földközi-tenger vidékéhez, nem egyszerűen turistákat akar magához vonzani – inkább ki szeretné fejezni, hogy egy olyan világhoz tarozik, amelyben a mindennapok része a könnyedség és a nevetés, ahol az emberek késő estig élnek az utcákon és a tereken, az idegenek szívesen elegyednek beszédbe egymással, s mintha több lenne az ünnep, mint másfelé. Pécs ilyen város szeretne lenni – vagy talán már ilyen is.
Pécs egyediségét, hangulatát jelentősen meghatározza egyetemvárosi jellege. A Pécsi Tudományegyetem több mint harmincötezer magyar és külföldi diákjának köszönhető a város fiatalos lendülete, az utcák, terek, szórakozóhelyek pezsgő forgataga, mely a mindennapok során éppúgy érezhető, mint fesztiválok idején.
 
A színes, mozgalmas rendezvényeknek, fesztiváloknak a város történelmi múlttal rendelkező terei, épületei adnak otthont. A világörökségi rangra emelt római kori sírkamrák, a középkori épületek, vallástörténeti helyszínek, a több ezer éves kövekből épült utcák egyedi hangulatot árasztanak. Mégsem letűnt korok szellemét érezzük, hiszen a kortárs művészetek a klasszikus kiállítóterekből kilépve birtokba veszik a köztereket is. A modern művészet szellemisége áthatja Pécset. A város hangulata által inspirált alkotások, előadások jönnek létre, melyek egyedisége épp a város és a művészet kölcsönhatásában rejlik.

Kulturális események Pécsen 2009 >>>

 

MOZAIKok Programajánló >>>

 

...................................................................................................................................

 

Hírek

(www.pecs2010.hu)

 

 
 
.......................................................................................................
 

2010 szeptemberében ötezer példányban jelentetik meg a közel 7 ezer címszót, 3 ezer fotót és ábrát tartalmazó, színes, kétkötetes, DVD-vel kiegészített Pécs Lexikont, a baranyai megyeszékhely ismerettárát. Nagyszerű előrelépés, hogy az új együttműködés eredményeként a lexikon is a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program része lett, hiszen a rangos kiadvány megjelentetése is kitűnően kapcsolható ahhoz a nyertes pályázatban megfogalmazott gondolathoz, hogy Pécs a kulturális örökség és újítás városa.

 
......................................................................................................
 
„Világokon át” - kulturális programsorozat Pécsett

Január 26-án előadással és beszélgetéssel kezdődött el a Hindu-Magyar Kulturális Alapítvány 2010-es pécsi kulturális eseménysorozata, mely jól kapcsolódik a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programhoz, hiszen kitűnő példát jelent a civil szervezetekkel való együttműködésre, valamint a Pécs2010 programon belül a kulturális sokszínűség megjelenítését is szolgálja.

 
................................................................................................................................
 
Kinyitja a határokat a határtalan színház
 

2008-ban indult útjára és 2010-ben teljesedik ki a Pécsi Harmadik Színház Határtalan Város - Határtalan Színház névre hallgató kezdeményezése, amelynek keretében a környező országok színházművészetébe nyerhetnek betekintést az érdeklődők. A nagy sikerű előadássorozat több izgalmas produkciót tartogat az idei évre is.

 
.................................................................................................................................
 
A középpontban: Molnár Farkas


“A Bauhaus pécsi mesterei és a nagyvilág” címmel néhány éve indult egy érdekes és fontos projekt. Célja, hogy a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programban kezdettől fontos szerepet játszó Bauhaus irányzat Pécsről származó, nemzetközi hírű alkotóinak munkásságát feldolgozza és bemutassa. Weiniger Andor, Forbát Alfréd és Breuer Marcell (aki többek között a New York-i Whitney Museum of American Art, valamint a párizsi UNESCO-palota tervezője) után Molnár Farkas teljes alkotói pályájának feldolgozása és bemutatása állt a szervezők szándékában. Ennek részeként szerveztek konferenciát január 26-án a Művészetek és Irodalom Háza zsúfolásig megtelt Fülep Lajos Termében.

 
.......................................................................................................
 
Pécsi alkotók brüsszeli kiállítása


Kaleidoscope - Pécs2010 címmel nyílt meg pécsi képzőművészek alkotásaiból kiállítás a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet szervezésében január 15-én. A tárlatot Csák Ferenc, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára nyitotta meg, valamint köszöntőt mondott Reményi Krisztina, a Kulturális Intézet igazgatója. A megnyitón Szabó Dániel pécsi születésű zongoraművész adott nagysikerű koncertet, aki zenei tanulmányait a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában alapozta meg Apagyi Mária növendékeként.

 
.......................................................................................................
 
Balkán Világzenei Fesztivál
Kelet-Nyugat Átjáró 2009
2009. november 5-7.
 
 

A program a Balkán sokszínűségéről kíván évről évre szélesebb perspektívájú képet nyújtani, amihez az egyik legjobb mód a hihetetlen népszerűségnek örvendő világzenei produkciók bemutatása.

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre Pécsett a Kelet-Nyugati Átjáró. A Balkán kapuit nyitogató esemény világzenei fesztivált és interdiszciplináris konferenciát takar, melynek keretén belül mindenki megtalálhatja a kedvére való programot. Kulturális Különbözőség és Identifikáció: Vallás – Nemzet – Ideológia.

 
.................................................................................................................................

 

Hamvas Béla programsorozat a Művészetek Házában
 

„Bizonyos tekintetben” - Hamvas Béla most címmel művészeti programsorozat indul a pécsi Művészetek és Irodalom Házában 2009. október 15. és 2010. január 10. között. A rangos eseménysor hármas célt tűz maga elé. Egyrészt mind többekkel megismertetni Hamvas Béla életét, munkásságát. Másrészt a közönség elé tárni a mai magyar szellemi élet kiválóságainak személyes Hamvas élményét. Végül szélesebb körben is szeretne elindítani egy olyan diskurzust, amely hozzájárul Hamvas Béla mai irodalmi, filozófiai, művészetelméleti recepciójához.

 
 
............................................................................................................................
 
Kiváló programok a könyvek szerelmeseinek Pécsett és Budapesten
 

Október 16-án kezdetét vette a Frankfurti Könyvvásár. A rangos eseményen Pécs – immár nem első alkalommal – ismét képviselteti magát a világ egyik legjelentősebb szakmai seregszemléjén. Az elkövetkező három napban színvonalas program várja a rendezvény látogatóit.

Nem szükséges azonban Frankfurtba utazniuk azoknak, akik új köteteket szeretnének megismerni.

Október 17-én 18 órakor a Nyitott Műhelyben (Budapest, Ráth György u. 4.) a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program támogatását elnyert Balkáni Balkon projekt keretében Nedjeljko Fabrio Város az Adrián című regényét és Tolnai Ottó Wilhelm-dalok című verseskötetének új kiadását mutatják be a szerzők és Koszta Gabriella.

Október 18-án 18 órakor szintén e két művet mutatják be a pécsi Várfal Sétány és Kultúrkertben. Az est moderátora mindkét esetben dr. Csordás Gábor, a Jelenkor Kiadó igazgatója lesz.

 
..................................................................................................................................

 

Kiállítás és tervbemutató a Zsolnay Kulturális Negyedről
 

 
 

A Hiteles Városért (a Pécsi Zsolnay gyár megújulásához) címmel nyílik fotókiállítás a pécsi Művészetek és Irodalom Házában október 15-én 17 órakor.

A rendezvényen – melyet Oszoli Dénes megyei főépítész nyit meg – bemutatják a Zsolnay Kulturális Negyed tervrajzait is. A tárlatot október 29-ig tekinthetik meg az érdeklődők.

Az ünnepélyes rendezvényen vetítettképes előadásra, majd kötetlen beszélgetésre kerül sor, amelyet Herczeg László, az MCXVI Építészműterem Kft. vezető tervezője moderál az Eck Imre teremben. Előadást tart Gere László régész. A kiállított fotókat Marsalkó Péter, Körtvélyesi László, Kovács Orsolya, Gere László, Halász Péter és Orosz László készítették.

 

..................................................................................................................................

 

Megkezdődhet a Zsolnay Kulturális Negyed építése
 

Újabb jó hír a Pécs2010 EKF program történetében: lezárult a Zsolnay Kulturális Negyed kivitelezői közbeszerzési eljárása, így megkezdődhet a kulcsprojekt építése. Az eljárás lezárását követően ünnepélyes keretek között július 3-án délelőtt írták alá a központ építését rögzítő vállalkozási szerződést a pécsi Városházán.

 

..................................................................................................................................

 

Örökség Fesztivál - Pécsi Napok 2009

 

Az Örökség Fesztivál – Pécsi Napok tizenegy napját évről-évre a kulturális-művészeti programok sokszínűsége, valamint a hagyományos és újszerű programelemek egyensúlya jellemzi. Ez alól a 2009-es programkínálat sem kivétel!

A nyitányt a hagyományos délutáni fúvósgála és a Sétatéren hallható esti könnyűzenei koncert jelenti. A Kiscsillag 17-i fellépése nyomán számos könnyű-, jazz- és világzenei együttes adja egymásnak a stafétát a nagyszínpadon, valamint a Barbakán várárokban, de a komoly- és egyházi muzsika kedvelői is találnak ígéretes koncerteket a Haydn-év és a Vallási kultúra éve kapcsán. A mindennapos koncertek mellett nem maradhatnak el a nemzetiségi napok, a Veterán Gépjármű Találkozó, a XIV. Európai Bordalfesztivál, s a Szőlő és Bor Ünnepe sem.

A Barbakán bástya idén is ünnepi díszbe öltözik – a fényfestéshez 2009-ben a Pécsi Püspökség ezer éves jubileuma adja a mottót. Folytatása következik a "PécsPerem" c. tavalyi kezdeményezésnek, mely a külvárosokba is elvitte a fesztivál forgatagát. Az önmagában is gazdag eseménysorozathoz mindemellett kapcsolódik a III. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó programja is.
Szeptember 17-27. között tehát mindenkit vár az Örökség Fesztivál – Pécsi Napok!

 

 

 

 

PROGRAMOK

OKTATÁS

RÓLUNK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Hamvas Béla

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zsolnay Kulturnegyed terve

 


 

 

© 2010 Hungarian Cultural Centre | Impresszum | Oldaltérkép | Webmaster